Képzelj el egy rózsát. Ha abban a tudatban közelítesz hozzá,hogy végtelen lény vagy, akinek az élete az örökkévalóságig tart, akkor alkalmasint nem igazán fogsz a rózsára a tapasztalatvilágod részeként tekinteni. Nem merülsz el teljes egészen az élményben. Ha továbbra is egy másik síkon gyökerezel, ezek az energiák nem fognak mélyre hatolni bensődben. Ha teljesen ki akarod aknázni annak a síknak az előnyeit, ahol jelenleg létezel, akkor mélyen benne kell gyökerezned. A meggyökerezés e sajátos folyamatának része a tudat, hogy az életednek megvan a maga eleje, közepe és vége. Tehát megpillantod a rózsát, s akkor kezded igazán becsülni. Amint beléptél egyszer a folyamatba, újra kapcsolatot teremtesz ama létező nagyobb erővel – Minden Létezővel –, s a részét képező rózsa egyre csodálatosabbá válik, hiszen már megvan a kellő háttered. Bizonyos tekintetben olyan, mintha a rózsával egyidejűleg virágba borulnál magad is. Amint képes leszel úgy időzíteni, hogy léted épp az adott pillanatban legyen virágzása teljében, így megtörténik a csoda: eggyé váltok. Ekkor mélyebb bepillantást nyersz az élet örökkévalóságába.
A születés és a halál adják az időkeretet. Amikor végül az átfogó kép felvillan előtted és már ráléptél az utadra, megyszabadulsz a halálfélelemtől. A halál maga az időbeliség. Az időbeliség természeténél fogva magában hordozza a halált. Az emberek pedig a halál ténye okán mérik a dolgokat.
A legegyszerűbb tanács, amit adhatnék, hogy szánj elég időt természeted kitapasztalására. Ezt úgy tehetd meg, miként érintkezésbe állsz a természettel. A természet felismeri az átfogó képet, hiszen az már eleve benne rejlik, a részét képezi. Erre meglehetősen alkalmasak a zarándokutak, melyeket tanácsos egyedül megtenni vagy kisebb társasággal, esetleg szellemi vezetővel.
Comments